Sportvállalkozások

Porkoláb Gyöngyi - Ein Podcast von Porkoláb Gyöngyi

Megéri sporteseményt rendezni? - kérdezi a kommunikációs igazgató. Megéri még odaállni a célhoz? - kérdezi a sportoló. „A sport, mint vállalkozás” beszélgetés vendégeivel arra juthatunk, hogy a válasz egyértelműen igen, hiszen a sportolónak és a sporteseményt szervezőnek is célja, hogy megmozdítsa, összehozza az embereket. A szurkolás pedig olyan összetartó erő, ahol sok szív dobban egyszerre a szeretett sportolóért. 👉A sport, mint identitásképző erő izgalmas felvetés. A téma szakértő-vendégeit, Dr Bácsné Prof. Dr Bába Évát, Rózsa Ivánt, Kozák Lucát, Katona Zoltánt és Derencsényi Istvánt erről és a TAO által a Sportakadémiák fenntarthatóságáról, szerepükről, az „Úszó nemzet” programról faggatta Porkoláb Gyöngyi. A szigorúnak tűnő szponzori szabályokba.