A DAL A MIÉNK: Zámbó Jimmy - Mindent megbocsájt | ep.10.

Magyar Kultúra Podcastok - Ein Podcast von Petőfi Media Group

A kilencvenes évek közepén a fél ország önfeledten dúdolta a refrénjét, aminek a sorai azóta más megvilágításba kerültek. A dal manapság épp második virágkorát éli az újgenerációs közösségi felületeken egy feldolgozásnak köszönhetően, amit napjaink két ígéretes ifjú titánja követett el. Ep. 10. A dal a miénk: Zámbó Jimmy – Mindent megbocsájt A tizedik epizód főszereplője Zámbó Jimmy egyik legnépszerűbb slágere, aminek a szerzője a közhiedelemmel ellentétben nem a rajongói által Királynak becézett énekes, hanem Pásztor László, a Neoton együttes egykori alapítója és vezetője, a Magneoton lemezkiadó egyik tulajdonosa, aki felidézi a pillanatot, amikor Jimmy megkérte őt, írjon neki egy számot. A dalszöveggel kapcsolatban megfogalmazott kritikai észrevételekre is reagál a műsorban. A néhai énekest a hírnév felé elindító menedzser és kiadóvezér, Joós István feleleveníti, hogyan fogadta a dalt a közönség abban az időben. Kiderül, miért csak dalban tudott bocsánatot kérni Zámbó Jimmy. A manapság a TikTokon visszhangzó Mindent megbocsájt-feldolgozás részleteibe az egyik elkövető, a huszonéves producerzseni, Pócsi Botond, művésznevén Hundred Sins avat be. Elárulja, miért volt számára első hallásra meglepő az eredeti dal. A műsorban szó esik még a Zámbó Jimmy életének kulisszatitkaiba betekintést nyújtó tévésorozatról is, amiben a Király énekhangja a fiatal szlovák-magyar énekes, Peter Šrámek, aki elmeséli, hogyan gyakorolt másfél éven keresztül, hogy akcentus nélkül tudja tolmácsolni idolja dalait a filmben. A DAL A MIÉNK - 33 dal, 33 történet, a rendszerváltástól napjainkig. A sorozattal arra vállalkozunk, hogy feltérképezzük, milyen dalokat énekeltünk közösen különböző élethelyzetekben a rendszerváltás utáni harminchárom évben. Ezeknek a daloknak a keletkezéstörténetét mutatjuk be a szerzőkkel, zenészekkel közösen, sokszor elsőként itt megjelentetett hangdokumentumokkal. Egy-egy évadban tizenegy dal történetét ismerjük meg, és a három évad harminchárom történetéből a végén összeáll a kép: egy reprezentatív gyűjtemény generációkon átívelő közös dalainkból. Műsorvezető: Péczeli DóriZámbó Jimmy - Mindent megbocsájtHundred Sins & Azahriah - Mindent megbocsájtPeter Šrámek – Jöjj velem (A Király filmzene)A Zámbó Jimmy-interjúrészletek forrása: Zámbó Jimmy EmlékoldalKeressétek fel podcastműhelyünk közösségi felületeit:Facebook: Magyar Kultúra PodcastokInstagram: mkpodcastok