#110 - Benefit Barcode Inc. / Jáger László

Magyar Business Podcast - Ein Podcast von Magyar Business Podcast - Donnerstags

Kategorien:

Új epizóddal készültünk ezen a héten, amelyben vendégünk Jáger László,  aki a Benefit Barcode alapítója és már 20 éve jelen van a magyar piacon és több száz cégnek, illetve nonprofit szervezetnek segített korábban plasztik, ma már virtuális kártyák kibocsájtásában is, melyek ügyfél-, tag, és támogatói kártyák. A plasztik szó mára már szinte a környezetszennyezés szinonimája, illetve egyre több ember tárolja a telefonjában a kártyáit, szükség lett a virtualizációra. A cég egyedülálló módon hibrid rendszert kezdett el üzemeltetni, melyben az ügyfelek kérhetik a fizikai kártyát is és a virtuálisat is. Egy ilyen rendszer kiépítése, lefejlesztése rengetegbe kerül, ami hamar kiderült, hogy a magyar piac kevés ennek a kitermelésére, ezért világviszonylatban kezdtek el gondolkozni, azon belül is Kaliforniában alapították a céget és a nemzetközi piac a cél. Amerikában első sorban a merchandise-ok virtualizációjában látták a lehetőséget, hiszen a világsztárok itt válnak ismertté és amely termékeken szerepel a fotójuk az a rajongók számára értékes. Erre fejlesztett megoldást a Benefit Barcode, akik lehetővé teszik a relikviák virtuáls megvásárlását, azon túl még a rajongók saját képeiket is ráilleszthetik a termékekre, továbbá lehetőség van a fizika termék megrendelésére is. Nézd meg ennek a podcast-epizódnak a videó változatát: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/magyar-business-podcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ --- Iratkozz fel a - sallang mentes - havi hírlevelünkre: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/Hirlevel⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ --- Hallgasd meg es iratkozz fel: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/MBP⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ --- Magyar Business Podcastről: ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/MBP⁠⁠