Vozár Attila, a 2010 előtti évek legendás ultrafutója

Futó Kaland [Tilos Rádió podcast] - Ein Podcast von Tilos Rádió - Sonntags

A 2000-es évek meghatározó hosszútávfutója. 1995-től 2010-ig aktív, a DUV szerint ebben az időben legalább 54 versenyen vett részt és legalább 8014.052 versenykm-t tett meg, ahol 18 győzelem mellett számos egyéb nagyszerű eredményt ért el. A magyar ultramaratoni futás korábbi kiemelkedő alakjaihoz (Kis-Király Ernő, Vass Márta, Bogár János , Bérces Edit) hasonlóan az öt szakaszból álló Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaratonon (2005-ig Bécs–Budapest Szupermaraton) elért győzelmeivel (2000, 2001, 2004) írta be magát az ultrafutás nagykönyvébe. Edzője Tóth Sándor mesteredző. Eredményei sorából kiemelkedik a 2001-ben Winschotenben elért 100 km-es Európa-bajnoki ezüstérmes teljesítménye, valamint a 2009-ben Dániában aratott, magyar nemzeti csúcsot jelentő 100 mérföldes győzelme. Pályafutása során öt alkalommal futott 100 kilométert 7 órán belül. A lakóhelyéről induló Békéscsaba - Arad - Békéscsaba Szupermaratont háromszor nyerte (2000, 2009, 2010). Az egyéni legjobb eredményei évenkénti bontásban   PB 2010 2009 2008 2007 2006 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 50km 3:16:42     3:27:37 (186/7) 3:28:50 (193/5)     3:20:56 (116/1) 4:01:25 (739/7)   3:16:42 (55/2) 4:37:47       3:58:32 50mi 5:32:40             5:32:40 (4/1)                 100km 6:47:57   6:57:27 (14/1) 7:10:00 (31/1) 8:18:24 (265/7) 8:43:35 (422/7)   6:57:40 (26/1) 8:57:37 (411/6) 6:47:57 (16/1) 6:50:00 (23/2) 7:54:55 7:15:24 11:04:20 9:04:40 8:46:34 100mi 13:28:16 16:06:20 (4/1) 13:28:16 (2/1)                           6h 86.800   76.668 (59/4) 82.805 (8/2)   82.711 (15/2) 77.498 (45/2) 86.800 (8/1)                 12h 139.457     139.457 (7/2) 117.900 (114/14)                 107.200 125.661   24h 235.018 Simonyi Balázs blogjának vendégeként: https://nemaze.blog.hu/tags/voz%C3%A1r_attila